A második csúcsom a hétből: Kilimanjaro, 5895 méter
Mintegy 12 órás repülőút után érkeztünk meg Kilimanjaro repülőtérre. Innen már csak egy szűk órás buszozás volt hátra Moshi városáig. Ez a város volt a „főhadiszállásunk”. Másnap reggel innen két órát utaztunk a Meru lábához. Útközben megálltunk egy piacon, ahol egy hentestől húst vásároltak az elkövetkező 4 napra a szakácsaink. A hegy lábánál egy vadőr csatlakozott hozzánk vezetőnek. Az út ugyanis nemzeti parkon keresztül vezet, ahol a vadállatok szabadon kószálhatnak. Alig indultunk el, a száraz évszak közepén egy jó órás esőt kaptunk. Mire rájöttünk, hogy az esőnadrágot is fel kellett volna venni, már késő volt, ronggyá áztunk. Az első éjszakát 2500 méteren töltöttük, házakban. Követező nap 3500 méterre gyalogoltunk, kellemes időben. Nem sokkal dél után érkeztünk meg, az utolsó pár száz métert már csöpögő esőben tettük meg. Késő délutánig szakadt, de még belefért a napba, hogy megmásszuk a Kis Meru 3801 méteres csúcsát. Sötétedésre értünk vissza a házakhoz. Vacsora, majd gyors fekvés, hisz másnap hajnali kettőkor indulás a nagy Meru csúcsára. A hajnali ébresztő után egy tea, néhány keksz, majd gyönyörű csillagos égbolt alatt elindultunk, szépen, libasorban. Néha megálltunk pihenni. Volt egy kis szakasz, ahol néha kapaszkodni kellett a sziklába. A vége egy kissé meredek volt, de ¾8-ra elkészült a csúcsfotó is. Fél óra után indulás lefelé. A háznál pihenés, átöltözés, és haladtunk tovább, le 2500 méterre. Ott még egy éjszaka, és a negyedik nap már újra a szállodában rendeztük sorainkat.
Reggeli után már várt a busz és indultunk a Kilimanjarora. A Machame kapunál vártak a hordárok, szakácsok, vezetők. Nekünk viszonylag kevés segítőnk volt, csak háromszor annyian voltak, mint mi. Nemcsak a mi holminkat vitték, hanem a sátrakat, a konyhát, és persze a 6 napi ennivalót is. A Kilimanjaro Nemzeti Parkba csak vezetővel lehet bemenni, a regisztrációnál nemcsak azt kell megadni, hogy ki és mi vagyok, honnan jöttem, hanem a vezető nevét is. Végig esőerdőn vezetett az út, 1840 méterről 2950 méterig tartott az első nap a Machame táborig. A következő nap a Shira-platóig kapaszkodtunk fel. Délutánra egy akklimatizációs túra volt tervezve, de indulás előtt 10 perccel elkezdett szakadni az eső és csak vacsora előtt állt el. Míg ezen a napon erikafák között vezetett nagyrészt az utunk, harmadik napon már sokkal gyérebb volt a növényzet. Napsütésben indultunk, de mire a Lávatornyokhoz értünk, természetesen befelhősödött. A tornyok tövében ebédeltünk. Pazar látvány. Délután még három órás túra várt ránk a Barranco táborig. Ahogy csökkent a magasság, úgy lett újra gazdagabb a növényzet. 4600 méteren a Lávatornyoknál szinte csak sziklák és hamu, a táborhelyen lobéliák és óriás szeneciók fogadtak. A Barranco fal, ahol másnap vezetett az utunk, a napsütésben szinte függőlegesnek tűnik. De reggel azért kiderült, hogy még a hordárok is fel tudnak jönni, fejükön a csomagokkal. Az út további része hol emelkedő, hol lefelé vezet, de az utolsó szakasz elég kemény kaptató. A táborhely 4620 méter magasan van. Vacsora, majd fél 8 körül fekvés. De csak keveset aludtunk, hisz éjfélkor indulás a csúcsra. Teázás, kekszezés után indultunk a nem túl hidegben a csillagos ég alatt. Az út eleje egyáltalán nem volt megerőltető. Bár lassan haladtunk, utolértünk egy másik csapatot. Az ösvény keskeny és hiába szerettük volna, nem lehetett megelőzni őket. Fáztunk is és a szél is elkezdett fújni. Közel sem volt már olyan ideális az idő, mint induláskor. Több pihenő, ivás után 6 óra 40 perckor felértem az Uhuru csúcsra, Afrika tetejére. Legalább –10 °C volt, ami a szél miatt jóval hidegebbnek érződött. A Kilimanjaro hava eltűnőben. Gleccserek még vannak, de már a csúcson sincs hó. Megmásztam az 5895 méter magas hegyet úgy, hogy még fél lábbal sem tudtam hóba lépni. A lefelé vezető út vulkáni hamun vezetett jó nagy részen. Legalább annyit csúsztunk lefelé, amekkorát léptünk. Meg is lett az eredmény, 3 óra alatt visszaértünk a csúcsról a Barafu táborba. Nagyon kellemes volt a napsütötte sátorban ebéd előtt aludni egy fél órát. De ebéd után már alaposan felöltözve jöttünk le a hegyről. Eleinte még kietlen vulkáni táj, majd egyre gazdagabb lett a növényzet, először fű, majd a bokrok, a 3100 méteren lévő Mweka tábornál pedig ismét fák is voltak. Az utolsó reggeli után a személyzet megkapta a borravalóját, amit hagyományosan a Kilimanjaro-dal eléneklésével köszöntek meg. Nem sokkal dél után értünk le a Mweka kapuhoz, ahol már várt a busz, ami visszavitt minket a szállodába. 6 nap után újra fürödtünk és a vacsora után mindenki megkapta az oklevelét, amely tanúsítja, hogy megmászta Afrika tetejét. A hátralévő néhány napban szafarin és tengerparton pihentük ki a két hegy megmászását. Hazafelé éjszaka repültünk Amszterdamig, majd a közel 30 fokos afrikai nyárból hazaértünk a télbe. Elbrusz 2008. augusztus 17-30.
Mintegy 50 órás vonatozás és 3 órányi buszozás után érkeztünk meg a Kaukázusban fekvő Terszkol faluba. Pár órányi pihenés után elindultunk egy akklimatizációs túrára, megmászni 3404 méter magas kis Cseget csúcsát. Nagyon szép időben gyönyörű kilátás nyílt az Elbrusz kettős csúcsára. Másnapi túránk az Adysli völgyében vezetett. Rendkívül érdekes volt látni, hogy a hegyről a 4-5 gleccser végül egy folyamban egyesülve halad lefelé.
Következő nap elindultunk végre az Elbruszra. Átbuszoztunk a szomszédos Azau faluba, ahonnan indul a felvonó. Egy átszállással feljutottunk 3400 méterre, innen pedig hátizsákjainkkal felgyalogoltunk a hatalmas hordókból készült Garabashi állomásra. Hordónk elfoglalása után felsétáltunk 4000 méterre. Fél órás nézelődés, pihenés után visszamentünk a hordókhoz. Az itt eltöltött éjszaka után újra felvettük a hátizsákjainkat és a következő szálláshelyünkre, a 4100 méter magasan fekvő Priut 11 házakhoz gyalogoltunk. A dormit elfoglalása után 4500 méterig, a Pastuchov szikla aljáig, másnap a szikla tetejéig, 4900 méterre gyalogoltunk tovább segítve akklimatizációnkat. Augusztus 25-én végre elérkezett a csúcstámadás napja. Hajnali 2 órakor nem túl hidegben, szikrázóan tiszta ég alatt fejlámpánk fényénél elindultunk. A meredek emelkedőn kapaszkodva pirkadat után értünk fel a nyeregbe, ahol rövid pihenőt tartottunk. Majd egy még meredekebb emelkedő után enyhébb részek következtek. A hosszú, fárasztó 8 órányi mászás után negyed 11-kor fent álltam Európa tetején. Kis pihenés, csúcsfotó, csúcscsoki, örömködés után indultunk lefelé. Az út sokkal gyorsabb volt, a tűző napsütésben elkelt a 60-as faktorú napkrém. Volt, aki nem használt, meg is égett az arca! Egy jó nagy alvás után reggel hátizsákjainkkal legyalogoltunk a felvonóhoz, majd lelibegőztünk, és busszal vissza Terszkol faluba. A panzióban újabb kis alvás. Kora délután még egy túra várt ránk, megnézni egy 30 méteres, legyező szerűen szétterülő vízesést. A bátrabbak át is mentek alatta, de elfelejtették, hogy este 6 után már nehezen szárad még a legtökéletesebb ruha is... Utolsó nap tettünk egy buszos kirándulást a Csegem folyó völgyébe. A keskeny út magasan a folyó fölött kanyargott. Egészen El-Tjublju faluig mentünk, ahol megnéztük Tamerlan lépcsőjét. Ezen a lépcsőn menekült a falu lakossága a hegyre a mongol hódító fejedelem elől. És itt látunk még nagyon régi kriptákat. Egy kedves nénitől kaptunk ajándékba igazi kaukázusi kefírt. Olyan finomat azóta se ittam. .
Hazafelé újból buszozás, majd az 50 órás vonatozás várt ránk.
Az Elbrusz képtáraTámogatók:
|
Látogatott oldalak...
Adója 1 %-át......kérem ajánlja fel a: Ki olvas minket?Oldalainkat 164 vendég és 0 tag böngészi KapcsolatCsúcskereszt Sportegyesület Dr.Horváth Árpád hegymászó gyógyszerész Keresés |