Mont Blanc 2010. szeptember 19-24.


Bár régóta terveztem, szeptember közepén jutottam el a Mont Blancra. Vasárnap érkeztünk meg Chamonix-ba egész napos autózás után, ahol egy 56-os magyar kempingjének a garázsában aludtunk. A hétfő reggeli indulás egy pici meglepetést tartogatott: ugyanis a kisvonat előző nap közlekedett utoljára. Ez annyit jelentett, hogy csak 1800 méterig tudtunk felvonóval eljutni, vagyis plusz 500 méter szintet kellett megtenni. Ez nem kifejezetten kényelmes, különösen olyan talpfákon, amelyek távolsága még véletlenül sem egyforma. A talpfák után végre „sima” hegyi ösvény következett a Tete Rousse házig, ahol a ház előtt egy gleccseren kell átkelni. Ez azért említésre érdemes, mert nemrég fedezték fel, hogy a gleccser jege alatt hatalmas tó képződött olvadékvízből. Egy hasonló tó száz évvel ezelőtt a hatalmas nyomás miatt átszakította a jeget és lezúdult a völgybe nagyon sok ember halálát okozva. Ezt most úgy próbálják megelőzni, hogy több helyen átfúrták a gleccser jegét és szivattyúzzák alóla a vizet.
A Tete Rousse háztól a Gouter házig az út nem túl hosszú, de meredek és izgalmas. Át kell kelni először a Grand Couloir-on. Itt a fentről lezúduló, jégből kiolvadt kövek jelentik a veszélyt. A biztonság kedvéért egy drótkötél van kifeszítve a két széle között, amire karabinerrel rá lehet kattintani. De most olyan kevés hó volt, hogy nem is lehetett elérni a kötelet. A technika: egyesével, amilyen gyorsan csak lehet átjutni. A többiek pedig figyelik, hogy jön-e kő. Szerencsére simán átértünk. Ezután következett a meredek fal, ahol helyenként szintén volt rögzített drótkötél. A fal tetején pedig a Gouter ház. A délutáni pihenő alatt volt idő fényképezni, megnézni a csúcsra induló utat. Persze a csúcs nem látható a háztól, elég messze van távolságban és szintben is. Hajnali 2-kor indultunk, kényelmes tempóban még sötétben érkeztünk a Vallot házhoz. Ez egy rozsdamentes acélból készült menedék, ami nagyon jó szolgálatot tett már sok hegymászónak vihar esetén. Innen már kötéllel összekötve haladtunk tovább. Sokszor gerinc szélén vezetett az út. Szép tiszta, kissé szeles időben értünk fel a csúcsra. Igazság szerint nem is lehet pontosan tudni hol a legmagasabb pont, hiszen egy nagy lankás tető jelenti a csúcsot. Akár 20-30 ember is elfér egyszerre. A tiszta időben sokan jöttek, nagy volt a forgalom. Csúcscsoki, csúcsfotó, aztán indulás lefelé. Melegen sütött a nap, mire visszaértünk a Gouter házba. Jól esett volna egy meleg leves, ehelyett kupacokba rakott matracok fogadtak, a konyha bezárt. Már csak téli szállásként lehet igénybe venni, a személyzet várta a helikoptert, hogy levigye őket. Rövid pihenő után mi is leindultunk. Néhol hátrafelé kellett menni a meredek oldalon. Gond nélkül átjutottunk a kuloáron is. Este a közös vacsoránál gratuláltunk egymásnak. Aztán jött a jól megérdemelt pihenés.
Reggel 9 körül indultunk. Úgy döntöttünk, hogy nem a hosszú úton megyünk, amerre jöttünk, hanem egy jóval rövidebb, ám meredek utat választottunk. Havas, csúszós időben azonban nem tanácsos erre menni. A kisvasút felső állomásától már az ismerős, de megszokhatatlan talpfákon haladtunk a felvonóig. A kempingben nagyon jól esett a meleg zuhany. Pakolás, majd egy kis séta még Chamonix-ben, és 3 óra körül el is indultunk haza.

 

A Mont Blanc képtára

Támogatók:

A Schneeberg nyáron egy könnyű osztrák hegyi séta, alig magasabb, mint 2000 méter. Télen már jelent kihívást, hóban leküzdeni az 1100 méter szintemelkedést komoly feladat. A Himalája előtt bő egy hónappalegy felkészülési állomásnak szántam hótalppal megmászni a hegyet. Péntek este érkeztünk meg, egy nappal a havazás után. 40 centi hó esett, és kétséges volt, hogy mekkora a lavinaveszély. Másnap a hegyimentők szerint nyugodtan nekiindulhattunk. Ha valaki, akkor ők tudhatták. Felcsatoltuk a hótalpakat és mint a Jetik indultunk. Eleinte erdőben vezetett az út, hatalmas fenyőfák között, majd 1500 méter körül már csak cserjék voltak. Azoknak is csak a csúcsa látszódott ki. Egy kuloárban mentünk felfelé. A hóban néha markolatig elmerült a túrabot. A néha küzdelmes haladás után kiértünk a tetőre. Itt már nem védett a széltől semmi, és a felhők is gyülekeztek. A Fisher háznál már nem lehetett messzire látni, így a csúcskereszthez nem mentünk el. A meredek kuloárban lefelé jó métereseket lehetett lépni, hamar leértünk. Másnapra maradt még egy kis csúcs, a Schober. A tövében hagytuk a hótalpakat, a fák között nem volt szükség rá. Keskeny és meredek út vezetett fel rá. Jól esett a keresztnél megenni a csúcscsokit. Gyorsan lejutottunk, aztán nem maradt más hátra, mint bepattanni az autóba és irány haza.
 

A Schneeberg képtára

Nagy izgalommal készültem az útra, Nepál misztikus uticél volt. Több könyvet olvastam róla, jó érzés volt, hogy én is azokon az ösvényeken fogok menni, ahol Edmund Hillary, Reinhold Messner és a többi nagy hegymászó járt. Egy napi repülés után érkeztünk meg Kathmanduba. Virágkoszorúval köszöntöttek minket a repülőtéren. A szállásunk a Thamel negyedben volt, ami a hegymászók és világcsavargók negyede, tele rengeteg üzlettel. Nepál hindu vallású ország, csak a tizede buddhista, és békésen megfér egymás mellett a két vallás.

 

Másnap reggel korán indultunk újra a reptérre, és a Yeti Airlines kis gépével repültünk Luklába. Azon a reptéren szálltunk le, amit még Hillary épített a serpákkal. A világ legizgalmasabb repülőterének tartják, a 300 méteres kifutópályának 30 méter a szintemelkedése. A pilóta nem hibázhat, a végén sziklafal van… A helyi vezetők kiválasztották a portereinket, jelentkező akadt bőven. Egy serpa két ember táskáját vitte, vagyis fejenként 35-40 kg.

 

A Kala Patthar képei

Ausztria egyik legkedveltebb hegycsúcsa. Könnyen mászható, jó időben egy könnyű gleccsertúra, éppen ezért elég nagy a forgalom is rajta. Egy hétvége alatt megmászható, amiből 2 nap az utazás. Pénteken indultunk, kora délután leparkoltunk az autókkal, és felgyalogoltunk a 2962 méteren lévő Defreggerhausba. A szállás természetesen „dormitban” volt, ami azt jelenti, hogy legalább 10 alvóhelyes a helyiség, két szinten lehet aludni. Mivel a menedékháztól csak 700 méter szintet kellett teljesíteni, nem indultunk túl korán. Gyönyörű időnk volt. Legalább 2 hete nem esett már a hó, az összes gleccserhasadék nyitva volt, látszódott hová nem szabad lépni. A csúcs előtt volt egy rövid keskeny szakasz, ahol oda kellett figyelni a lépésekre. Alig 3 óra alatt kényelmesen felértünk a csúcsra. A tiszta, szép időben messzire lehetett látni, ráérősen nézelődtünk. Lefelé ugyanúgy szétszakadt a társaság, pedig nem siettünk. Érdekes volt benézni a hasadékokba, bár túl közel nem mertem menni a széléhez. A menedékházban pihentünk egyet, majd úgy döntöttünk, hogy lemegyünk az alsó házba, onnan hamarabb tudunk másnap hazaindulni.

A Großvenediger képei

 

Látogatott oldalak...

Oldalletöltések száma: 3265540

Adója 1 %-át...

...kérem ajánlja fel a:
Csúcskereszt Sportegyesület
részére. Adószám:
18592199-1-10
Köszönöm
Dr.Horváth Árpád

Ki olvas minket?

Oldalainkat 34 vendég és 0 tag böngészi

Kapcsolat

Csúcskereszt Sportegyesület

Dr.Horváth Árpád hegymászó gyógyszerész
H-3292 Adács
Kossuth u.13.
Magyarország
Tel: +36 37 550 008
e-mail: dr.horvath.arpad(kukac)t-online(pont)hu

Keresés