Az Etna Európa legmagasabb és legaktívabb tűzhányója. Először 2004-ben családi szicíliai nyaralásunkon jártunk rajta. Nagyon rossz időt fogtunk ki, nemcsak hűvös volt, erős szél fújt, hanem apró szemű eső is esett, ami a szél miatt mint ezer gombostű szúrta az embert. Aztán hirtelen kiderült, majd pár perc múlva újra jött az eső. Csak a Crateri Silvestri környékén jártunk. Óriási építkezés folyt, az utolsó kitörés elpusztította a felvonót és az út egy részét. Akkor elhatároztam, hogy ide vissza kell jönni. Ami sikerült is. 2006 decemberében újra kitört. Karácsony előtt másfél héttel repülőre pattantam és irány a vulkán. „Persze” a lávafolyam már elállt, de a gőzök, gázok intenzíven törtek fel. Korán sötétedett és egyedül nem szívesen maradtam volna a hóban, ezért 3000 méterről vissza kellett fordulnom. De már ez volt az új magassági rekordom. Viszont még mindig nem láttam közelről lávát. 2008 nyarán több héten keresztül működött ismét az Etna, webkamerán keresztül nagyon szépen lehetett látni. Sikerült rábeszélni a családot, hogy nézzük meg közelről. Szicília nagyon messze van, 2 nap autóval. De már az érkezés estéjén vöröslött a láva a sötétben. Úgy alakult, hogy csak teleobjektívvel tudtuk kisebbik lányommal esténként fényképezni, közel menni hozzá most sem sikerült. De nem adom fel, tudom, hogy fogom még látni közelről, vár… Az Etna képtára |
Látogatott oldalak...
Adója 1 %-át......kérem ajánlja fel a: Ki olvas minket?Oldalainkat 55 vendég és 0 tag böngészi KapcsolatCsúcskereszt Sportegyesület Dr.Horváth Árpád hegymászó gyógyszerész Keresés |